Az elmúlt nyolc év alatt sokféle diákkal dolgoztam együtt, és nem fogok hazudni, voltak, akikkel nagyon nehéz volt a közös munka. A nehézséget az okozta, hogy láttam, hogy bármennyire is igyekszem érdekessé, érthetővé tenni az órákat, vannak olyan tényezők, amik rajtam kívül állnak, és ezért nem igazán tudom befolyásolni őket. Ami miatt különösen zavartak ezek a helyzetek, az az volt, hogy általában azok, akikkel nehéz volt a munka, akik utálták a tanulást valamilyen okból, kevés esetben érték el az általuk kitűzött célt.
Ezeket a problémákat sokszor az órákon is megemlítem, de van, hogy egy ilyen bejegyzés többet tud elérni, mint egy közvetlen kritika, ami lehet, hogy rosszul esik, és így a célját sem tudja elérni. Mindenesetre azok után, hogy megírom ezt a bejegyzést, az a fer, ha majd írni fogok egy olyat is, ami a rossz tanárokról szól.
Anélkül, hogy bárkit is bántanánk, a lényeg mindkettő oldalnál az, hogy felismerjük ezeket a hibákat, és így esélyünk legyen dolgozni is rajtuk.
Nézzük tehát
a rossz diák 5 jellemzőjét.
1#Utálja a nyelvet
Az, hogy valaki utál egy nyelvet, szinte természetes jelenség számomra. Én is rengeteg tárgyat utáltam meg a közoktatásban, kimondottan a tanáraim miatt. Azt is hozzá kell tennem, hogy volt szerencsém pár jó nyelvtanárhoz, és látható, hogy ez is megpecsételte a sorsomat. Valószínűleg nem így állnék a nyelvekhez, nem tanítanék, ha nekem anno nem mutatták volna meg, hogy mennyire jó is ez a terület.
Ugyanakkor fontos szétválasztani a tanárt, aki tanít nekünk, és a tárgyat, amit tanított. Lehetséges, hogy nem is a nyelvet utálja valaki, hanem a személyt, akihez kapcsolja azt a nyelvet. Persze vannak menthetetlen esetek, én is tudnék olyan nyelveket mondani, amiket nem tudnék megtanulni, egyszerűen azért, mert egyáltalán nem értek egyet azzal a kulturális berendezkedéssel, ahol elterjedtek.
De egy nyelv önmagában nem utálható, vagy szerethető. Lehet bonyolult, nehéz, illogikus, esetleg darabosan, katonásan hangzó. De lehet egy út is afelé, hogy többféle módon nézd a világot, és egy nyelvtudás által olyan tartalmakat tudj elérni, amik gazdagítanak, és hozzátesznek a személyes és szakmai fejlődésedhez.
2#Nem csinál házit
Én mindig egy rakat házit adok mindenkinek, és senki sem kapott még szidást azért, mert nem csinálta meg azokat. Volt tanítványom, aki szinte sosem csinált házit. Én rendre elmondtam neki, hogy ez az ő felelőssége, helyette nem tudom beilleszteni a mindennapjaiba a nyelvtanulást. Nem azért kell házit csinálnia, mert feladtam, hanem mert ez egy jó ürügy lehet arra, hogy foglalkozzon a nyelvvel. Azt is szoktam mondani, hogy házi helyett lehet adott nyelven oktatóanyagokat, cikkeket, dokumentumfilmeket keresni, és azt fogyasztani, abból szavakat tanulni. Ez persze annál nehezebb, minél kevésbé népszerű nyelvet tanulsz. Míg egy angol tartalmat szinte nem tudsz kikerülni, addig németül, franciául már kevésbé van az, hogy minden egyes nap belefutsz egy cikkbe, videóba.
3#Nem tanul szavakat
Szavakat tanulni nagyon idegesítő. Amikor én tanulok nyelveket, nekem is az. Borzasztóan unalmas tud lenni. Ezzel tisztában vagyok, és tanárként igyekszem megkönnyíteni a diákjaim dolgát. Olyan házikat kapnak, amikben felmerülnek az órai szószedet szavai, ugyanazokat a szavakat elmagyarázzuk adott nyelven, és szótáblázatokat is készítek, hogy lássák, mit miből képzünk. Mindemellett azt látom, hogy azok a tanítványaim tudna igazán előre jutni, akik időt szánnak a szótanulásra. Akár napi 10 perc is nagyon látványos eredményt tud hozni.
+TIPP: Nekem a Quizlet alkalmazás vált be, mert ott a saját felírt szavaimat tanulhatom meg, különböző csoportokba rendezve. De hasznos lehet az is, ha mondatokat írsz az ismeretlen szavakkal.
4#Nem használja a nyelvet
Voltak tanítványaim, akik azt gondolták, hogy jó, akkor leteszem ezt a nyelvvizsgát, kész, le van tudva a probléma. De sajnos a nyelvtanulás olyan, mint az edzés. A nyelvvizsgára jól felépíti magát az ember, akár egy maratonra, aztán lefutja, öröm, siker, csillogás. De egy igazi futó, és egy igazi nyelvtanuló a maraton után is lemegy edzeni. Ez egyébként az örök szenvedésem nekem is. Nagyszerű, hogy beszélek angolul, franciául, németül, és hogy hónapokon belül a spanyol nyelvvizsgát is leteszem. De ez azt is jelenti, hogy négyféle edzést kell teljesítenem. A mindennapokban külön kell figyelnem arra, hogy mindegyik nyelvet karbantartsam, fogyasszak tartalmakat, edzésben maradjak.
5#Nem látja, hogy egy nyelv kinyitja a világot
Van egy fiókom, amibe mindenféle papírt bedobok, aztán csak évente rakom rendbe, hogy meg is találjam azt, amit akarok. Egyszer ebben a fiókban kerestem egy dokumentumot, amire nagyon szükségem lett volna. Mindegyik papírt átfutottam, az információ után kutatva. Már becsuktam a fiókot, amikor leesett, hogy volt, amelyik angolul, míg pár másik franciául volt írva, de nekem ez közben fel sem tűnt. Jót nevettem magamon, hogy na, végre akkor megtanultam ezeket a nyelveket, ha ennyire nem is tudatosult bennem, hogy használtam őket. Egyszerűen csak azt az információt akartam megszerezni. Sorolhatnám még azokat az élményeket, amiket a nyelvtudásom miatt élhettem át, de akkor túl hosszúra nyúlna ez a bejegyzés. A jövőben külön fogok ezekről is írni.
Érettségire készülsz éppen? Nézd meg gyorstalpaló érettségi oktatóanyagaimat:
www.toucandoit.hu/oktatoanyagok
Legyél egy támogató nyelvtanuló közösség része, lépj be a Toucan Facebook csoportba:
https://www.facebook.com/groups/toucandoitnyelvtanulas/
Kérdezz: [email protected]
Facebook: https://www.facebook.com/toucandoitnyelvtanulas/
Instagram: https://www.instagram.com/toucandoitnyelvtanulas/
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCGz30bGFVH6MnpatMKj7ySw/videos