Bár most, hogy belegondolok jelenleg inkább nélküle, mint vele vagyok. De nem is olyan régen elhatároztam, hogy ezen mindenképpen változtatni szeretnék. Mikor a németre gondolok, akkor egyszerre jelennek meg előttem pozitív és negatív gondolatok, élmények, emlékek és tapasztalatok. Valamiért mégis erősebben él bennem a rossz, mint a jó és feltételezem, hogy ez azért van, mert az a jó korszak elég rövid ideig tartott.

Én így küzdöttem meg a német nyelvvel.

Nem láttad valahol a Handymet?

Amikor tizennégy évesen bekerültem a spanyol kéttannyelvű gimnáziumba, akkor két nyelvet is teljesen a nulláról kezdtem el tanulni. Ez a két nyelv, pedig nem más volt, mint a spanyol és a német. Ha belegondolok, akkor egyik nyelven sem tudtam három szónál többet. Spanyolul annyit tudtam a filmeknek köszönhetően, hogy: ¡Hola! ¡Gracias! ¡Hasta la vista! Míg németül teljesen más szavakat ismertem a rokonaim által, akik német nyelvterületeken élnek és mindig jöttek hozzánk látogatóba. Sokszor hangzottak el ezek a mondatok, hogy: “Nem tudod, hogy hol van a Kofferem?” Vagy “Nem láttad valahol a Handymet? Scheiße, ugye nem hagytam el?” Nagyjából ezek voltak azok a szavak, amiket leginkább hallottam, mert a rokonaim mindig beékeltek egy-két német szót a magyar mondatok közé. Akarva vagy akaratlanul? Fogalmam sincs, de mai napig ezt csinálják és elég szórakoztató, mert most már értem, hogy mit mondanak.

Angol, spanyol, meg egy kis német

A német nyelvtanulásom mondhatni az első pillanatban halálra volt ítélve. Pontosan azért, mert mikor elkezdődött a középiskola, akkor heti 18 órában tanultam spanyolul és emellett csak heti 2 órában voltak német óráim. Az én esetemben ez egy elég nehéz helyzet volt, mert egyik nyelvvel sem volt semmilyen tapasztalatom, hogy hogyan is kéne egy őket jól (meg)tanulni. Általános iskolában angolt tanultam, de ahogy azt már korábbi bejegyzésemben megemlítettem, sosem hangzott el egy szó sem angolul, csakis magyarul beszélgettünk vagy szimplán nem csináltunk semmit. Hideg zuhanyként ért, amikor az első spanyol órámon nem szóltak hozzám magyarul és elvárták, hogy egy hét után már kerek mondatokat alkossak és lehetőség szerint ne nagyon tévesszek, ha van egy út és mód rá. A német órák teljesen máshogy zajlottak, mert tizenöten voltunk és ebből legalább tizen már tanultak előtte németet és voltunk “mi”, a maradék vagyis öten, akik semmit se tudtunk németül.

Megértő tanár, lusta diák

A német tanárnő nagyon kedves és megértő volt velünk és mindig más feladatokat kaptunk, mint azok, akik már előtte tanultak németül. Azért egyszer sikerült kihoznom a sodrából, amikor fél év után egy egyszerű mondatot nem sikerült lefordítanom németről magyarra. Teljesen jogosnak tartom és tartottam is a felháborodását, amikor ennek az egyszerű mondatnak a jelentéséről ötletem sem volt: “Meine Eltern sind nicht zu Hause.” A SEIN létigét sikerült helyesen elragoznom a feladatban, de a mondat valahogy nem akart összeállni a fejemben. Jöttek a kérdések, hogy mi az vagy ki az “Eltern”? Mit keres az a “zu” a “Hause” főnév előtt. De az csak “Haus”, nem? Egyszerűen el voltam veszve és a tanárnő ezt észre is vette és teljesen kiakadt rám, hogy fél év után hogy nem tudom ezt az egyszerű mondatot lefordítani. Igaza volt! Lusta voltam, nem is igazán érdekelt a német és őszintén az öt eltöltött év alatt az intézményben én mindig csakis a túlélésre játszottam, mert nem igazán volt más lehetőségem. A tanárnő megígértette velem, hogy mostantól nem jöhetek el úgy német órára, hogy előtte nem szótáraztam ki a házi feladatokat. Ebben is igaza volt, én sem örülök, ha a diákok úgy töltenek ki egy feladatot, hogy fogalmuk sincs a mondat valós jelentéséről. Ettől függetlenül nagyon kedveltem őt és jól ki is jöttünk, bár biztos nem a német tudásom miatt kedvelt, de én sem a német rajongásom miatt őt. A német nyelv nem keltette fel úgy az érdeklődésemet. Érzékeltem minden egyes alkalommal, hogy vannak, akik jól tudnak németül és ők unják magukat miattunk, mert voltunk mi, azaz azok akik próbálkoztak, de inkább csak szerencsétlenkedtek, de valahogy sosem állt össze a kép.

Katonás nyelv, katonás tanár

A német egy nagyon katonás nyelv, mindennek meg van a maga helye és szabálya, amiket be kell tartani. Ha az elején elveszíted a fonalat, akkor később hiába próbálsz várat építeni, nem fog működni. A második év félévekor, Karácsony előtt jelentette be a tanárnő, hogy nyugdíjba vonul. Ami azt jelentette, hogy megkapjuk azt a német tanárnőt, aki rajta kívül egyedül volt az iskolában. Mind tudtuk, hogy ez mit fog jelenteni a jövőre nézve. Ezzel véget is értek a szép idők és legszívesebben sírtam volna, hogy elmegy a tanárnő és magunkra hagy minket, mert tudtam, hogy mi vár ránk… Egy olyan tanárnő várt ránk, aki utálta és valószínűleg most is utálja a diákokat. Feltételezem, hogy az embereket sem szereti és valójában a világgal van problémája. Tisztán emlékszem, hogy amikor az előző tanárunk elment az iskolából, akkor félévkor 3,6 volt az átlagom. Ez nem is jó, nem is rossz, de higgyétek el, abban az iskolában ez tökéletes volt számomra. Fél év elteltével az új német tanárnővel 1,5-el lett kevesebb az átlagom, így lettem 2,1-re kettes németből. Valahogy sejtettük, hogy ez a váltás nem lesz egy álom, de azt nem gondoltam volna, hogy abban a pillanatban, hogy elkezdődtek a tanórák vele, meg fogom utálni a német nyelvet…

Érettségire készülsz éppen? Nézd meg gyorstalpaló érettségi oktatóanyagaimat:

www.toucandoit.hu/oktatoanyagok

Legyél egy támogató nyelvtanuló közösség része, lépj be a Toucan Facebook csoportba:

https://www.facebook.com/groups/toucandoitnyelvtanulas/

Nálunk angolul, spanyolul, németül és még franciául is tanulhatsz: [email protected]

Facebook: https://www.facebook.com/toucandoitnyelvtanulas/

Instagram: https://www.instagram.com/toucandoitnyelvtanulas/

Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCGz30bGFVH6MnpatMKj7ySw/videos