Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor életemben először jártam Spanyolországban. A tizenötödik születésnapomat betöltve utaztam Spanyolország fővárosába, Madridba, ahol négy napot töltöttem el. Nagyon szeretek utazni és új helyeket megismerni, de van egy nagyon nagy félelmem, az pedig nem más, mint a repülés. Egy héttel az utazásaim előtt már görcsben van a gyomrom és elviselhetetlen vagyok, mert csak azon kattogok, hogy mi fog velem történni a repülőút alatt. Budapest és Madrid között több közvetlen járat is repül és az utazás általában 3 óra hossza szokott lenni, ha minden jól megy.

Viszont az első spanyol utazásomnál talán nem is a repülés élménye okozta a legnagyobb frusztrációt bennem, hanem a tény, hogy amikor majd leszállok a repülőgépről akkor majd nekem kell mindent saját magamnak elintéznem és mindezt spanyol nyelven kell majd megoldanom.

Felmerülhet a kérdés, hogy

miért is tartottam ennyire egy idegenyelv használatától?

Hiányos angol tudás

Nem beszéltem angolul, bár az általános iskolában “tanították”, gyakorlatilag az órákon magyar szinkronnal néztünk filmeket, mint pl.: a Titanicot, Az angol beteget vagy a Charlie és a csokigyárat. Persze, ennek mindenki nagyon örült, hiszen nem kellett tanulni. A Titanic nézése majdnem egy hétig tartott és egy évben legalább kétszer meg is néztük. Ha nem filmeket, akkor az akkori időben induló X-Faktorrol beszélgettünk szintén magyar nyelven, hogy melyik énekes és énekesnő mit énekelt és a zsűri hogyan értékelte a produkcióikat vagy hogy mi mit gondolunk róluk. Magyarán szólva sok angol szó nem hangzott el az angol órákon.

Kegyetlen spanyol tanár

A spanyol nyelvet még csak háromnegyed éve tanultam a középiskolában és tele voltam kételyekkel és önbizalomhiánnyal. Sokszor megesett az órákon, hogyha valami rosszat mondtál, ami nyelvtanilag esetleg nem volt helyes vagy az adott témához nem a legtökéletesebb kifejezést használtad, akkor a tanár nem igazán kedvesen közölte ezt veled. Ez a reakció a tanár részéről az osztálytársaimban és bennem is elég rossz nyomokat hagyott, mert egyre inkább nem mertünk megszólalni az órákon. Azt hittük, hogyha hibázunk és nem tökéletesen rakunk össze egy mondatot, akkor ezzel “vége a világnak”. Ami nyílván egy nagyon nagy hülyeség, mert mindenki hibázik, hiszen ezért vagyunk emberek.

Ha így utólag belegondolok, talán picit jobban aggódtam a kelleténél, de végülis valóban egyik idegennyelvet sem beszéltem túl folyékonyan. Viszont most szeretném elmesélni, hogy milyen is volt az első találkozásom egy spanyollal, Spanyolországban.

A rettegett utazás

2012. április végén érkeztem meg Madridba, a Barajas repülőtérre, ahol úgy döntöttem, hogy kipróbálom milyen taxival utazni. Előtte talán egyszer volt lehetőségem taxizni még Budapesten és annyira megint ki akartam próbálni, hogy ezt a lehetőséget választottam a szálloda eléréséhez. De ha jobban belegondolok, akkor lehet, hogy azt képzeltem, hogy én vagyok Kevin a Reszkessetek betörők 2. filmből, mint amikor a főszereplő New Yorkban taxival ment végig a városon. Mint kiderült utólag, ennél jobb döntést nem is hozhattam volna (köszi Kevin), mert egy olyan taxist fogtam ki, aki az egyik legszimpatikusabb spanyol volt, akivel valaha találkoztam. Már este fél tíz lehetett, amikor egy férfi elkezdett kiabálni, hogy “¡Estoy libre! ¡Te llevo a cualquier parte!” (Szabad vagyok! Bárhova elviszlek!). Még nem is volt lehetőségem válaszolni, hogy persze, menjünk csak, már fogta is a bőröndömet és egy szempillantás alatt el is indultunk.

Pablo, a nyelvtanár taxis

A szálloda, ahol megszálltam a központban volt, a Gran Vía mellett található kis utcában, a Santo Domingo metró megállótól 2 percnyire. Az utunk 35-40 perces lehetett és ezalatt nagyon sok mindenről beszélgettünk a taxissal, akit Pablonak hívtak. Pablo a harmincas évei elején járhatott és egy nagyon vagány, laza, mondhatni egy tipikus jókedvű és nyitott spanyol volt. Amint beültem az autóba fel is ébredtem, hiszen a Real Madrid játszott a Bayern München ellen és ez azt jelentette, hogy a rádiónak üvöltenie kellett és minden egyes pillanatáról tudtunk ami a pályán történt. El is kezdtünk beszélgetni a fociról és mint elég hamar kiderült ő egyáltalán nem egy focirajongó, de törzsgyökeres madridiként köteles tudni minden meccsről, főleg ha a Real Madrid otthon játszik. Aztán elmondta, hogy a kedvence a Forma 1 és természetesen mindig, Fernando Alonsonak szurkol. Megkérdezte tőlem, hogy én hogy állok a Forma 1-el és azt mondtam neki, hogy már nem igazán nézem, bár régen követtem a futamokat, de én egyértelműen Lewis Hamilton vagy Felipe Massa “fan” vagyok. Látni lehetett, hogy nincs oda a válaszomért és előtte azt is elmondtam neki, hogy a Real Madrid sem a kedvencem, inkább a Barcát preferálom.

Sokat mesélt nekem a városról és elmondta, hogy melyek azok a helyek, ahova mindenképpen látogassak majd el. Akkor jutott eszembe, hogy elmondom neki, hogy anyukám kedvenc városa Madrid, mert biztos nagyon fog neki örülni. El is kezdtem a mondatot: “Madrid es la ciudad favorita de mi madre porque hace trece años…” És akkor itt megakadtam. Ebben a pillanatban realizálódott bennem, hogy nem ismerem semelyik múlt időt és nem fogom tudni neki elmondani, hogy anyukám tizenhárom éve volt itt és nagyon beleszeretett a városba. Aztán mosolygott rám és megkérdezte, hogy 13 éve mi volt? És azt feleltem neki, hogy “hace 13 años mi mamá está una vez en Madrid pero en pasado” (13 éve anyukám egyszer van itt Madridban, de a múltban). Mire Pablo elmolyosodott és átrakta a létigét múlt időbe és megkérdezte, hogy melyik látnivaló volt a kedvence anyukámnak.

Hol tanultál meg ilyen jól spanyolul?

Valahogy nem éreztette velem, hogy probléma lenne, hogy még egy csomó hiányosságom van, hanem megállás nélkül tudtunk beszélgetni és bár végig nagyon izgultam és egyszer-kétszer levert a víz, hogy vajon nem e mondtam neki valami hatalmas nagy hülyeséget, körülbelül 10 perc után elhangzott egy kérdés felém: “¿Dónde has aprendido a hablar tan bien el español?” (Hol tanultál meg ilyen jól spanyolul beszélni?) Azt hiszem ez a mondat adta meg azt a löketet, hogy onnantól kezdve, amíg meg nem érkeztünk a szállodához, elfelejtettem, hogy én még nagyon kezdő vagyok és nagyon sok mindent kell még megtanulnom. De akkor és ott nem volt rá szükség, mert őt nem érdekelte és ezáltal elérte nálam, hogy feloldódjak és merjek beszélni. Egy ismeretlennel, aki nem ítélkezett, hanem többször is elmondta, hogy milyen menő, hogy magyarként tizenöt évesen ilyen szinten tudok vele különböző témákról beszélgetni. Tisztában vagyok vele, hogy tele volt hibákkal az összes mondatom és néha se eleje se vége nem volt egy adott mondatnak, de megértettük egymást. Azután, hogy egy anyanyelvi spanyollal beszélhettem az iskola falain kívül, arra ösztönzött, hogy minél jobb legyek és ha következőnek visszatérek Madridba, akkor ha véletlenül összetalálkozunk ne gondolja azt, hogy külföldi vagyok. Azóta már voltam párszor Madridban és azóta is várom, hogy hátha egyszer összefutunk, hogy megköszönhessem neki, hogy arra a 35-40 percre volt merszem egy idegen nyelven gátlások nélkül megnyilvánulni. ¡Gracias Pablo!

Érettségire készülsz éppen? Nézd meg gyorstalpaló érettségi oktatóanyagaimat:

www.toucandoit.hu/oktatoanyagok

Legyél egy támogató nyelvtanuló közösség része, lépj be a Toucan Facebook csoportba:

https://www.facebook.com/groups/toucandoitnyelvtanulas/

Tanulj nyelvet Toucan-nal: [email protected]

Facebook: https://www.facebook.com/toucandoitnyelvtanulas/

Instagram: https://www.instagram.com/toucandoitnyelvtanulas/

Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCGz30bGFVH6MnpatMKj7ySw/videos