Ha azt kérdeznéd tőlem, hogy mikor tanultam meg angolul, biztos nem azt mondanám, amikor még gimnazistaként letettem a Euroexam középfokú angol nyelvvizsgát, de nem is azt, amikor már egyetemistaként letettem a Cambridge CAE C1-es nyelvvizsgát. Pedig utóbbinál a legnagyobb fájdalmam volt akkoriban, hogy pont 79 százalékot értem el, és ha egy százalékkal több lett volna, akkor C2-eset kapok. Szóval a rövid válaszom: 10 évig sehogy.
Ha tovább gondolkozom, lehet azt mondanám, hogy akkor, amikor a European Women’s Lobby nyári workshopjának utolsó napján egy körben álltunk a résztvevőkkel, és mindenkinek el kellett mondania, hogy mit visz magával a képzésből. Sokan meghatódtak, én is. Eljutottam arra a pontra, hogy egy idegen nyelven tudtam meghatódni. Ezen a ponton, amikor megszólaltam, már nem az volt a fontos, hogy milyen igeidőt használok, vagy hogy megtalálom-e a szavakat. Szóval talán ekkor tanultam meg végre angolul. Amikor élményeim lettek ezen a nyelven.
Tudom, hogy ez ellentmondásosan hangzik, de akkor is tanultam meg angolul igazán, amikor elkezdtem tanítani. Amikor már nem csak használtam a nyelvet, hanem olyan szinten értenem kellett a rendszerét, hogy azt másnak is át tudjam adni. Az összes kérdés, amit a tanítványaim az elmúlt 8 évben tettek fel nekem, engem is közelebb hozott ahhoz, hogy jobb tanár legyek, hogy jobban értsem az angol nyelv felépítését. Ahogy pedig jobb tanár lettem, úgy lettem jobb nyelvtanuló is. A Goethe Intézet C1-es nyelvvizsgáját 2 és fél év alatt, a nulláról indulva tettem le. Fél éve spanyolul tanulok a Cosmopolitan Nyelviskolában, jelenleg A2-B1 szinten beszélem a nyelvet.
De menjünk vissza oda, hogy általános iskolás vagyok, angol szakos, egyetlen idegen nyelvet sem beszélek és hatodikban odáig terjed a tudásom, hogy a tanár egyetlen angol mondatát az órán “Please open the book at page 76.” úgy tudom csak megérteni, hogy az ujjaim segítségével számolok el angolul, hogy tudjam, melyik oldalon is kéne kinyitnom a könyvet. Aztán bekerülök az Eötvös József Gimnázium angol szakára, ahol már ténylegesen angolul tartják az órát és én egy szót sem értek, amit ha nem szégyellnék eléggé, akkor az egyik osztálytársam tesz róla, és megkérdezi: “Te miért jelentkeztél angol szakra, ha nem tudsz angolul?”
Utólag hálás vagyok neki, mert ez az élmény jobb tanárrá tesz. Látom a tanítványaimon ezt a szégyent, amit akkor én is átéltem. A szégyent, ahogy azt mondják: “Lehet egy hülye kérdésem?” Én pedig mindig azt válaszolom, hogy “Nem, mert nincs hülye kérdés. Szóval csak kérdezz.”
Szintén gimnazista élményem, hogy a feltételes módot vesszük, és én egyszerűen hónapok után sem értem, hogy miért van az, hogy azt mondom, hogy “Ha gazdag lennék…” magyarul és angolul azt kéne mondanom hogy “If I were rich…” Mert senki sem magyarázta el a rendszerét annak, hogy ez miért történik.
Amikor gimnáziumot váltottam, és átkerültem a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba, végre lehetőségem nyílt ezeknek a hiányzó összefüggéseknek a megértésére. Az összes osztálytársam elég jól tudott már angolul és külön segítség nélkül tette le az érettségit, így csak én jártam be az amúgy csoportos előkészítőre, és így lett véletlenül egy angol magántanárom, akivel nagyon magas szinten beszélgethettem angolul bármiről, és a nyelvtant az adott kontextusban magyarázta el.
Szóval végül 10-11 év meg nem tanulás után elkezdtem megtanulni angolul. És még 3-4 évbe telt, hogy tényleg meglegyen az a magabiztosságom, hogy használom, és mindezt természetesnek érzem. Amikor tanítok, olyan, mintha két énem lenne jelen. Egyrészt ott vagyok úgy, mint aki 10 évig nem tanult meg angolul, és tudja, hogy mennyire lehetetlennek tűnhet egy idegen nyelv elsajátítása. Másrészt ott vagyok úgy, mint aki jelenleg a negyedik idegen nyelvét tanulja, aki átlátja a rendszert, és az utat ahhoz, hogy egy idegen nyelvet megtanuljon.
Ha kérdésed lenne, írh: [email protected]
Facebook: https://www.facebook.com/toucandoitnyelvtanulas/
Instagram: https://www.instagram.com/toucandoitnyelvtanulas/